A webes technológiákra specializálódott Attrecto professzionális webfejlesztési valamint tanácsadási szolgáltatásokat nyújt az ország legnagyobb vállalatainak, továbbá amerikai és európai ügyfeleinek egyaránt (mint például globális informatikai, telekom vagy biztosítótársaságok). A jelenleg több, mint 60 fős csapat 2009-ben történt megalakulása óta olyan ügyfelekkel dolgozott együtt, mint a Telenor (Norvégia), a Sasktel (Kanada), Audi Hungária, az SAP, a Siemens, a Mercedes vagy az AIG (New York).
EXIT
A Laokoon az úgynevezett mozgó szövet és az ebből készült termékek gyártására és forgalmazására jött létre. A szövet és az abból készült termékek több hazai és nemzetközi kiállításon bemutatásra kerültek, és számos díjban, elismerésben részesültek már.
A Real Balance California innovatív, saját fejlesztésű termékek, csúcsminőségű étrendkiegészítő italok forgalmazását tervezi a nemzetközi piacon. Az online vásárlás és a közvetlen értékesítés egyedi kombinációja révén hatékony és gyors terjesztést, valamint versenyképes üzleti lehetőséget nyújtanak.
Az AerinX egy csúcstechnológiát alkalmazó innovatív repülőgép inspekciós rendszer, mellyel lényegesen csökkenthető a légi járművek külső átvizsgálásának ideje. A rendszer a karbantartó mérnökök munkáját segíti, és csökkenti az emberi hiba lehetőségét. A rendszernek köszönhetően a légijármű repülési alkalmasságáról a gép fordulóidején belül döntést lehet hozni. Az AerinX képes precízen lokalizálni és felmérni a felületi sérüléseket, illetve alapvető technikai információkat szolgáltat a sérült területről.
A Balaton Dock két újépítésű, együttesen 590 férőhelyes balatoni kikötő, az alsóörsi és a balatonfenyvesi kikötő üzemeltetője.
EXIT
A BV4 a Balatonvilágoson található üzemében Plié elnevezésű, modulos szerkezetű, összecsukható mobilbútorokat fejleszt, gyárt és forgalmaz .
A ChatBoss olyan - HR fókuszú - toborzást-és kommunikációt támogató chatbotokat készít vállalatok részére, melyek fokozzák a szervezetek hatékonyságát, termelékenységét. Az eszközeink 7/24-es elérhetőségének, valamint folyamatos fejlesztésének köszönhetően javítják a toborzási mutatókat, csökkentik a költségeket és növelik a felhasználói, illetve a jelölt élményt
EXIT
EXIT
A GreenVill telekommunikációs célú optikai hálózatok fejlesztésével és hasznosításával foglalkozik.
2014. április, Pécs
A Humeltis az alapító, dr. Pongrácz Judit által kifejlesztett és szabadalmaztatott mesterséges háromdimenziós tüdőszövetet kívánja hasznosítani a gyógyszerkutatásban, és a személyre szabott gyógyászatban. A társaság molekulák hatékonysági és toxikológiai célú vizsgálatával kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek, emellett a személyre szabott orvoslás területén is felhasználható technológiájuk.
Weblap: http://humeltis.com
A Mathiász Innopark egy innovációs centrum és ipari inkubátorpark Balatonvilágoson. Az innovációs tevékenységei mellett saját know-how alapján fejlesztett mobilházak telepítésével és bérbeadásával foglalkozik.
Az MDDental saját fejlesztésű eszközeivel fogtechnikusok számára nyújt cirkónum-dioxid alapú fogpótlások gyártására alkalmas CAD/CAM szolgáltatásokat, rendszert.
Orosháza, 2018
A Társaság mitokondriális, ritka megbetegedésekre fejleszt kismolekulás terpiákat. Lead molekulája 2. fázisú klinikai tesztelési stádiumban van.
2014. december, Pécs
A Társaság a nőgyógyászati daganatok felismerésével kapcsolatos kutatások elvégzése, illetve az így szerzett tudás és know-how piaci értékesítése céljából jött létre. A Neumann Diagnostics olyan markereket kíván felkutatni és alkalmazni, amely a jelenlegi eljárásokhoz képest nagyobb valószínűséggel diagnosztizálja a pácienseknél a betegséget.
A Newstream egy olyan hír platform, melyen médiacégek és hírügynökségek menedzselhetik és ki is terjeszthetik reporter hálózatukat, valamint egymással hírtartalmakat cserélhetnek. A Newstream egy “whitelabel” megoldást kínál a hírpiaci szereplőknek, mellyel követhetik a munkában lévő reportereiket a térképen, élőben kommunikálhatnak velük, valamint audiovizuális és live hírtartalmakat fogadhatnak tőlük. A “whitelabel” megoldás mellett, a Newstream egy Piactér lehetőséget is kínál, melyen a médiacégek és a hírügynökségek megoszthatják egymással reportereiket, értékesíthetik egymásnak saját tartalmaikat.
EXIT
EXIT
A Plantcraft Innovációs Kft. egy növényi alapú fehérje innovátor cég.
A mind egyéni, mind környezeti szinten káros feldolgozott húsipari termékek alternatíváját kínáló Plantcraft természetes növényi fehérjeforrások és egyedi természetes összetevők kombinációjának felhasználásával egy tápanyagban gazdag, szója-, glutén- és adalékanyag mentes felvágott termékkört fejlesztett ki.
A kezdeti termékcsoportba falusias paték, pepperoni szalámi és sonkafelvágottak tartoznak.
EXIT
2010. október, Pécs
A pécsi székhelyű Számlaközpont Zrt. 2010 tavaszán alakult. A társaság komplex elektronikus számlázási, archiválási és ezekhez kapcsolódó informatikai fejlesztési szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek.
Partnerei között olyan nagyvállalatok szerepelnek, mint az ING, AXA, McDonald’s, Volvo.
A luxusblogként indult felület manapság az egyik legismertebb és leglátogatottabb, magyar nyelvű luxushírszájt és -magazin. Tartalmai elsősorban üzletembereknek és üzletasszonyoknak, valamint a luxus világa iránt érdeklődőknek szólnak. Az egyetlen magyar kiadvány, amelynek a lokális és a nemzetközi társasági elit is örömmel ad interjút.
A TritonLife Magánkórház Debrecen a TritonLife csoport első fővároson kívüli magánkórháza. Itt is ugyanazt a magas szakmai színvonalat igyekszünk képviselni, amit Budapesten a TritonLife Róbert Magánkórház ügyfelei már megszokhattak. Célunk, hogy a debreceni régióban is lehetőséget biztosítsunk a gyógyulásra és a problémák gyors felismerésére, kezelésére. Korszerű eszközeinkkel és tapasztalt szakembereinkkel képesek vagyunk az embert látni a betegség mögött és komplex szemléletmóddal megtalálni a gyógyulás felé vezető utat.
2011. június, Szeged
A 2011-ben létrejött Velgene Biotechnológiai Kutató egy speciális sejtanyagcsere folyamat, az ún. autofágia területéhez kapcsolódó gyógyszerkutatással foglalkozik. A projekt célja olyan molekulák megtalálása és szabadalmaztatása, melyek befolyásolni képesek az autofágia folyamatát.
Az autofágia kóros működése a legutóbbi kutatások szerint összekapcsolható az időskori megbetegedések (Alzheimer-kór, Parkinson-kór, demencia) kialakulásával, így egy jól működő molekula megtalálása és leszabadalmaztatása a gyógyszerfejlesztés területén jelentős piaci értékkel bírna.
A Vilii Fly elektromos rollerbérbeadási szolgáltatást nyújt magánszemélyek és vállalkozások számára több magyarországi nagyvárosban.
2015. április, Orosháza
A Vudbenk Life Science Kft. biotechnológiai vállalkozás, amely egy más indikációkban is vizsgált molekula szívelégtelenség, dystrophia és myopathia, illetve az ún. Duchenne-szindróma kezelésében való felhasználását kutatja.
A WineMaster.hu project olyan innovatív, adatvezérelt online borkereskedelmi platformot fejleszt, amely közvetlen kapcsolatot létesít a fogyasztók és a kis borászatok között, kiiktatva ezáltal a közvetítő kereskedelem költségeit, így piacra juttatva felfedezésre váró, versenyképes árú minőségi borokat, egy jobb fogyasztói élmény érdekében.