Kockázati tőke: aki mer, az nyer

A leleményes vállalkozó, ha nem jut banki hitelhez vagy más forráshoz, akkor a kockázati tőkealapokhoz fordul. Náluk van pénz bőven: a Jeremie-programban 130 milliárd forint vár arra, hogy gazdára találjon!

A magyar vállalkozásoknak igazából még tanulniuk kell, hogy miként használják ki a kockázati tőkében rejlő lehetőségeket – véli Tóth Zoltán, az Euroventures Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. igazgatóságának tagja. Az alapkezelőtől tőkét, kapcsolatrendszert, szakértelmet kaphatnak a növekedés menedzseléséhez, a vállalat ügyeinek szervezéséhez és intézéséhez, a buktatók elkerüléséhez. Ráadásul egy jó alapkezelő növeli saját portfoliócégei presztízsét.

Az Euroventures a 80-as évek végén, a 90-es évek elején az elsők között jelent meg Magyarország és Közép-Kelet-Európa kockázati tőkepiacán. Az azóta eltelt években több mint 50 portfoliócéget menedzseltek, jelenleg 14-gyel dolgoznak együtt. Tehát van tapasztalatuk bőven a hazai vállalkozások és a kockázati tőke alapkezelők együttműködéséről.

Ezek alapján Tóth Zoltánnak meggyőződése, hogy a kockázati tőkére még nagy karrier vár Magyarországon. A Jeremie-program az út elején jár, az itt megszülető sikertörténetek teszik majd igazán hitelessé és népszerűvé ezt a befektetési formát. Ezt vetíti előre a startup vállalkozások növekvő érdeklődése.

Annak a vállalkozásnak, amely élni kíván ezzel a lehetőséggel, mindenekelőtt fel kell készülnie a tőkebevonásra: ehhez növekedési stratégiát, üzleti tervet kell készíteni, piackutatást kell végezni, és végig kell gondolni az esetleges kockázatokat. Mielőtt kockázati tőkét kezdene keresni, először azt kell eldöntenie: készen áll-e arra, hogy a befektetőnek üzletrészt adjon a vállalkozásban és biztosítsa számára 3-6 év múlva az exitet. Sokan ódzkodnak attól, hogy egy „idegen”, az alapkezelő beleszóljon a cég ügyeibe, holott ez elkerülhetetlen, mert ez egyrészt a kötelessége, másrészt így tudja hatékonyan segíteni a vállalkozást.

„Az Attrecto talán csodabogárnak számít, de mi szeretjük a kockázati tőkét, pedig már túl vagyunk a mézesheteken” – szögezte le beszélgetésünk elején Kiss Gergely vezérigazgató. A vállalkozást 2010 elején hárman hozták létre okostelefon szoftverfejlesztésre. „Ez akkor kockázatos döntés volt” – ismerte el, de nem akadályozta meg őket abban, hogy ötleteik megvalósításához befektetőt keressenek. Rövid időn belül megismerkedtek a Biggeorge’s-nv Equity Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. – mai nevén: az X Ventures – szakembereivel, s 2011 novemberében aláírták a megállapodást egy 220 millió forintos tőkebevonásról. „Kis győri vállalkozásként nekünk akkor nem volt sok választásunk, szerencsére” – jegyezte meg a cégvezető.

Számos vállalkozás jár(t) el hasonlóan Magyarországon ötletei megvalósítása, ambíciói kielégítése érdekében. Az Attrectónál, bár nehézségek itt is vannak, fontosnak tartják a korrekt együttműködést alapkezelős partnereikkel, főleg ha valami nem sikerül, mert „mindenki azért dolgozik, hogy menjen az üzlet”. A vezérigazgató szerint saját szaktudásuk mellett a kritikai észrevételeknek és saját multis múltjuknak köszönhetik, hogy vállalkozásuk gyorsan halad előre és ügyfeleik között már számos topcég – Vodafone, Telenor, Magyar Telekom, Siemens – is szerepel, miközben a Magyar Vöröskereszt számára barátságból fejlesztettek egy appot.

„Az Attrecto Zrt. egy mobil mániás, elhivatott okostelefon fejlesztő csapat.” Így hirdeti magát honlapján Kiss Gergely cége. Nagyon szeretnének példakép lenni? Csodálkozott a kérdésen. „Tulajdonképpen az vagyunk, nem?” – kérdezett vissza. Aztán bevallotta, hogy nem is ők fedezték fel a pályázatot. Neki a győri Széchenyi István Egyetemen professzora, egy kollégájának pedig a kamarában javasolták, hogy jelentkezzenek a Példakép Alapítvány felhívására. Az igazi persze szerinte az lenne, ha mások ajánlhatták volna erre a versenyre.

Cégnévjegy
Attrecto Zrt.
Vezérigazgató:
Kiss Gergely
Tevékenység: okostelefon szoftverfejlesztés
Honlap: attrecto.com

2013. 8. 16., Világgazdaság Online

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/kockazati-toke-aki-mer-az-nyer-410005#p2

hír közlő: Alfa